A ProgAdat sikertörténete

A ProgAdat Kft. 1987-ben alakult, belföldi tulajdonú magáncég. A ma már több mint 45 munkatársat foglalkoztató vállalkozás budapesti központtal és országos kirendeltség-hálózattal rendelkezik. 2002-ben csatlakozott a Laurel cégcsoporthoz, ezáltal bővítve szakmai potenciálját.
Integrált kereskedelmi-, pénzügyi- és humán erőforrás informatikai rendszerek tervezésével, kialakításával, rendszerfelügyeletével és aktualizálásával, valamint e rendszerek működéséhez szükséges számítástechnikai eszközök értékesítésével foglalkozik. Modulárisan felépülő rendszerei paraméterezhetők, így az adott vállalkozás igényeihez alkalmazkodnak, miközben egységes ügyviteli rendszert alkotnak. Partnereinek jelentős része kereskedelmi vállalatok, amelyekkel hosszú távú szerződéses alapon álló együttműködést alakított ki. A különböző szakmai területeken lévő feladatokat önálló üzletágak végzik, ugyanakkor ezek működése cégen belül összehangolt. A cég munkatársai nem csupán számítástechnikai szakemberek, hanem az adott szakterület elismert szakértői is.
A ProgAdat Kft. nagy hangsúlyt helyez a kifejlesztett rendszerek hatályos jogszabályoknak megfelelő működésére, a felhasználók oktatására, a folyamatos üzemvitel biztosítására, ezért a számítógépes programok bevezetése előtt mindenre kiterjedő bemutatót, felkészítést, gyakorlási lehetőséget biztosít, s a már működő rendszerek esetén is állandó kapcsolatot tart fenn a felhasználókkal a help-desk irodán és a vidéki kirendeltségeken keresztül. A megbízható munka alapját mindemellett a korszerű technikai, a magasan kvalifikált szakmai háttér, valamint a szoftverek fejlesztésében, a rendszerek bevezetésében megszerzett sokévi tapasztalat biztosítja.
Keresse
Szakértő
kollégáinkat
Tel.: +36 (1) 219-60-80
email: progadat@progadat.hu






